Sikersztorik
Gyenge immunrendszer erősítése probiotikummal

Már napok óta szokatlan fáradékonysággal küzdöttem. Az egyetemi előadások alatt alig bírtam nyitva tartani a szememet, bárhol képes lettem volna elaludni. Ahogy eljött a vizsgaidőszak, úgy szűkült össze egyre jobban a gyomrom a mindennapi idegeskedés és stressz miatt. Ráadásul a megfázásom sem akart elmúlni, több napja folyamatosan fújtam az orrom és tüsszögtem! A jól bevált köhögéscsillapító gyógyszert próbáltam szedni rá, pezsgőtablettából készült vitamin-italt ittam, de hiába. Azt gondoltam, ennél már nem jöhet rosszabb.

Az egyik reggel aztán komoly hasfájásra ébredtem, amihez hányinger és hasmenés is társult. Ez már megijesztett, elmentem a háziorvosomhoz, aki diagnózisként annyit mondott, hogy az immunrendszerem gyenge, kimerültem, és az egyetemi vizsgák stresszes időszaka csak tetézte a bajokat. De megnyugtatott, hogy a betegséget sok pihenéssel, illetve probiotikum beszedésével pár nap alatt magam mögött tudhatom. Egy 10 darabos, kiszerelésű, recept nélkül kapható probiotikum gyógykészítményt írt föl nekem, amiből naponta két ampullával kellett meginnom vízben, vagy tejben elkeverve.

Pár nap múlva már éreztem is a javulást. A hasmenés megszűnt, a hasfájásom is kezdett rendbe jönni. Napról-napra jobban éreztem magam, a teljes gyógyuláshoz körülbelül 4-5 napra volt szükségem. Örülök, hogy panaszaim teljesen elmúltak és természetes módon sikerült legyőznöm a betegséget a probiotikum segítségével.

K.T., 22 éves, Budapest
2009. április

Európai Antibiotikum Nap
Európai Antibiotikum Nap a felelős gyógyszerfogyasztásért

Az Európai Unió kezdeményezésére 2009. november 18-án rendezik meg a második Európai Antibiotikum Napot az unió 27 tagállamában.
részletek »

Sikersztori
Felépülés prosztata gyulladásból

Az egész a Vörös-tengernél eltöltött nyaralásom után kezdődött, ahol egy héten keresztül búvárkodtam.
részletek »